Idén már 25 kínai delegáció járt Hévízen, csak az utóbbi két hétben négy távol-keleti küldöttség ismerkedett meg a gyógytaváról híres város idegenforgalmi és gyógyászati lehetőségeivel - közölte szombaton a város önkormányzata az MTI-vel.
Szerző(k): MTIEgységesítik az idegenforgalmi adó kivetését a budapesti kerületek és a főváros, ennek alapja a 4 százalékos adómérték lesz - jelentette be Rogán Antal (Fidesz-KDNP) V. kerületi polgármester az önkormányzatok egyeztetését követően.
Szerző(k): MTIAz erős svájci frank hatására érezhetően visszaesett a beutazó turizmus Svájcban, és a vendégösszetétel is jelentősen megváltozott - mondta a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős vezetője pénteken Budapesten, az új téli katalógust bemutató sajtótájékoztatón. A magyarországi relációból Urs Weber az eddiginél kisebb növekedésre számít.
Szerző(k): MTIAz 58 százalékos budapesti szállodai foglaltság még uniós elnökséggel együtt is elmarad a prágai 61 vagy a bécsi 69 százaléktól, a 65 eurós átlagár pedig több mint 10 euróval kevesebb a prágainál és 24-gyel marad el a bécsitől.
Szerző(k): Szakonyi PéterNem tűnt el a last minute szezon a rendszerből, mindössze óvatosabbak lettek az irodák, s nem vállalnak nagyobb kockázatot. A szállodák azonban folyamatosan adják az akciókat, s a repülőket is meg kell tölteni.
Szerző(k): Nagy László NándorAz év első felében a kereskedelmi szálláshelyek 7,1 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami az előző év azonos időszakához képest 3 százalékos csökkenést jelent. A külföldiek esetében a visszaesés 7 százalékos - közölte a KSH.
Szerző(k): Kolozsi PálVárhatóan április 30-án dönt a kormány az elmúlt hónapban hatályba lépett, a vízi közlekedést szabályozó rendelet módosításáról. A természet védelmén túl az is a célok között szerepel, hogy a vitorlás és kisgéphajó tulajdonosok felesleges nehézség nélkül használhassák járműveiket.
Szerző(k): Kolozsi PálA januártól október végéig tartó időszakban az előző év első tíz hónapjához képest 1 százalékkal kevesebb vendég 4 százalékkal kevesebb, azaz 16,2 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken - közölte a KSH. Elsősorban a külföldi vendégek érdeklődése csappant meg az idén, a szállásdíjbevételek azonban nem változtak a tavalyi év azonos időszakához képest, és 76,5 milliárd forintot tettek ki.
Szerző(k): Kolozsi Pál