Kölcsönös tiszteletre van szükség, és az előítéleteket is hátra kell hagyni annak érdekében, hogy Észak-és Dél-Korea békével keljen fel a tárgyalóasztaltól - mondta Kim Jo Dzsong, az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun testvére.
Szerző(k): Tér DiánaTovábbra is bűnjelként lefoglalva a Népszigeten, az újpesti kikötőben áll a Hableány roncsa, de arra bárki felmászhat, és arról bármit elvihet, a hajót ugyanis gyakorlatilag senki nem őrzi, és kordonnal sincs elkerítve - írja a Telex.
Szerző(k): Szász PéterEgy kaliforniai esküdtszék pénteken bűnösnek találta a multimilliomos ingatlanörököst, Robert Durstot egykori legjobb barátnője, Susan Berman 2000-ben történt meggyilkolása miatt. Ez az első ítélet az elmúlt 39 évben három államban három ember megölésével gyanúsított férfi ellen.
Szerző(k): Szabó DánielA bunga-bunga partik árnya most is az egykori olasz kormányfőre vetül, kérdés azonban, hogy a bíróságot érdekli-e, hogy Silvio Berlusconi mit üzent éppen a perrel kapcsolatosan - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánElindultak a 2022-es minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A kormány a minimálbér 200 ezer forintra emelését tervezi.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ítélet szerint az Apple nem tilthatja meg a fejlesztőknek, hogy olyan gombokat vagy linkeket biztosítsanak az alkalmazásaikban, amelyek az ügyfeleket más fizetési módokra irányítják az Apple saját alkalmazáson belüli vásárlási rendszerén kívül.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egyesült Államok és Kína elnöke egyfajta telefonos csúcstalálkozót tartott, amelyen a hivatalos tájékoztatás szerint mindketten békülékeny hangot ütöttek meg. A háttérben azért nem lankad az izmozásuk.
Szerző(k): Komócsin SándorMiközben a tálibok azt ígérik, hogy a külvilággal is tárgyalóképest kormányt alakítanak, az ország északi részén nem zárultak le a harcok, csak átalakultak polgárháborúvá. A központi hatalommal szemben álló ottani erők másfajta államot akarnak, mint a központi hatalmat jelenleg birtokló tálibok.
Szerző(k): Komócsin Sándor