Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az afgán béketárgyalások függőben maradnak addig, amíg a tálibok nem teljesítik kötelezettségeiket. A tálibok szerint az amerikaiak részéről békeellenes nézőpont van a háttérben. Donald Trump hétfőn már úgy fogalmazott: "hamvában holtak" tárgyalások az afgán tálibok vezetőivel.
Szerző(k): Szöllősi FanniKína kész higgadt tárgyalások és együttműködés útján megoldást keresni a fennálló problémákra - jelentette ki Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes hétfőn a CGTN kínai nemzetközi televízió tudósítása szerint azt követően, hogy a múlt hétvégén tovább éleződött a Kína és az Egyesült Államok között fennálló kereskedelmi háború.
Szerző(k): Szepesi AnitaBiarritzba, a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-országcsoport tanácskozásának helyszínére érkezett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap délután; a Teheránból induló, Airbus A321-es kormánygép délután 2 óra után szállt le - jelentette be az iráni kormány, amit a francia elnöki hivatal megerősített.
Szerző(k): Szász PéterTitkos tárgyalások kezdődtek a francia és az amerikai kormány képviselői között a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott G7-csúcstalálkozón az amerikai digitális szolgáltatókra kivetett francia adók ügyében - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMagas szintű kapcsolatfelvétel van folyamatban Washington és Caracas között - jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök az MTI szerint. Az információt Nicolás Maduro venezuelai elnök is megerősítette.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA venezuelai kormány nem hajlandó folytatni a tárgyalást az ellenzékkel az amerikai szankciók miatt, ezért küldöttsége nem megy el a már kitűzött barbadosi tárgyalási fordulóra - jelentette be szerdán Jorge Rodriguez tájékoztatási miniszter - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielPatthelyzet alakult ki az új brit kormány és az EU brexitügyi tárgyalói között a brexit további menedzselésének ügyében. London olyan engedményt akar, amilyet Brüsszel nem adhat meg, így a folyamatok az október végi kemény brexit irányába mutatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorTörvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyezett a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében - mondta ki a Kúria hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában. A konkrét ügyben a kényszerintézkedés változatlan maradt - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter