Megkezdődött 53 korrupcióval vádolt záhonyi határrendész tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön. Az ügyészség szerint a vádlottak 2015-ben a magyar-ukrán határon pénz fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a szabálysértések miatti hivatalos eljárásoktól - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielDonald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel tartott közös sajtóértekezleten a többi között azt hangsúlyozta, hogy szeretne kivonulni Szíriából, míg a francia politikus egy új iráni atomalku közös kidolgozása mellett foglalt állást - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaVan megoldás a vitás kérdésekre - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel folytatott tárgyalásai után az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi vitákra utalva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFélbeszakadt az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás. A parlamenti pártok vezetői egy órát sem voltak bent az Apponyi Albert teremben, amikor kijött a Fidesz delegációjának egyik tagja, Gulyás Gergely és közölte az újságírókkal, hogy a megbeszélés rendben megkezdődött, de csak délután öt órakor folytatódik - írja az Infostart.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJókora pofonba szaladt bele a brit kormány azzal, hogy a londoni parlament felsőháza elé terjesztette brexittel kapcsolatos stratégiáját, amelynek egyik kritikus elemét hatalmas többséggel szavazták le a lordok. Eközben már az indulásnál kátyúba zökkent az új EU-brit kereskedelmi kapcsolatokról folyó tárgyalás.
Szerző(k): Komócsin SándorCsütörtökön kezdődött a brókerbotrányok károsultjainak az állam ellen indított pere a Fővárosi Törvényszéken. Az 1652, vegyesen Quaestor-, Hungária Értékpapír-, illetve Buda-Cash-károsult felperesként a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék és a magyar állam felelősségét akarja bebizonyítani. Állítják, az állam rosszul végezte a dolgát, ezért történhettek meg a bedőlések - írja az Index.
Szerző(k): Szabó DánielAz állam kisegítheti az időseket, a nyugdíjasokat és családosokat: nem hagynák, hogy a megemelt kgfb-díjakat a buszos társaságok rájuk hárítsák.
Szerző(k): Szabó DánielSzakértők szerint nem célszerű bedőlni annak, hogy az észak-koreai rezsim vezetése arról beszél, belemenne az ország atomfegyver-arzenáljának leszerelésébe. Az ilyen kijelentéseknek a tartalma az érdekes, és ami azt illeti, nem nehéz kideríteni, mit értenek nukleáris programjuk feladásának feltételei alatt.
Szerző(k): Komócsin Sándor