Még tavaly októberben vásárolták meg öt benzinkutat, amit a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgált. Négy töltőállomás esetében semmilyen kifogásuk nem volt, viszont az egyik településen két kútja is lett a Molnak, ami miatt kötelezték az árazás alacsony tartására.
Szerző(k): Szabó DánielMár tesztelik a rendszert, hogy a villámtöltőkön a díjazás percenként 50 forint lehessen. Szép lassan fizetőssé válik az e-autók töltése a közterületeken.
Szerző(k): Szabó DánielA Mol emeli 3 forinttal a benzin és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI hétfőn piaci forrásból
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a NKM Mobilitás Kft. 33 e-töltő fokozatos kiépítéséről és üzemeltetéséről állapodott meg, amelyeket a Spar vásárlói 17 áruháznál tudnak majd igénybe venni - közölte a cég.
Szerző(k): Szász PéterÁtadták Tiszaújváros első nyilvánosan elérhető és igénybe vehető elektromos töltőállomását, mely egyszerre két jármű töltését is lehetővé teszi. Az óránként akár 22 kW teljesítmény elérésére is kész berendezés nem csak a város számára új: a megújuló energiaforrások hasznosításában jártas ALTEO portfóliójában is ez az első elektromos töltőállomás.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTöbb mint száz Aldi üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.On, az elsőt Nyíregyházán adták át csütörtökön - derül ki a cégek közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielMegközelítőleg a harmadával csökkentené a teljes flottája szénlábnyomát 2025-re a Volkswagen-csoport. A társaság harmincmilliárd eurót szánna az elektromos átállásra, kínálatának negyven százaléka lenne elektromos, ezen felül három és fél ezer töltőt telepítene szerte Európában - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉv végéig kidolgozzák azt a rendszert, amely az E.ON közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja – közölte a társaság igazgatósági tagja kedden, Székesfehérváron, ahol újabb öt, közterületi autótöltőt adtak át.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna