Az európai uniós energiahatékonysági célkitűzések megvalósításához szükséges feladatokat, valamint az államigazgatás és a közintézmények feladatait összegzi az energiahatékonyságról szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány.
Szerző(k): MTIA banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról dönthet az Országgyűlés, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtotta be Gulyás Gergely (Fidesz).
Szerző(k): MTIA vasúti pályahálózat fejlesztési stratégiája az országos jelentőségű vasútvonalakra terjed ki, a települési önkormányzatok városi, elővárosi és helyi vasúti társaságokat alapíthatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az új vasúti törvény tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): MTIBenyújtotta a Fidesz hétfőn a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatát, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés újabb kéthetes üléssel folytatja munkáját hétfőtől csütörtökig, majd a jövő hét első munkanapján. A képviselők dönthetnek egy \"kis népszámlálás\" kiírásáról 2016 októberére, a vasárnapi zárva tartás bővítéséről, továbbá változatlan formában fogadhatják el az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az államigazgatást érintő törvénymódosítást.
Szerző(k): MTIMár áprilisban gyorsított eljárással megtárgyalhatja a parlament azokat a módosító indítványokat, amelyek következtében hatékonyabban és átláthatóbban működhet a hazai befektetési vállalati piac – mondta a Napi Gazdaságnak Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés törvényalkotási bizottsága keddi ülésén több módosítást javasolt az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvényekhez. Ezek alapján a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma a kisebb árbevételű üzletekre is kiterjedhet.
Szerző(k): MTITöbb mint ötven törvényjavaslattal készül a kormány a tavaszi parlamenti ülésszakra.
Szerző(k): MTI