Nyáron megszűnik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a végrehajtóknak jogi végzettséget kell szerezniük, pályázat útján elnyerhető kinevezésük pedig határozott idejű, hét évre szóló lesz a bírósági végrehajtásról szóló törvény és hozzá kapcsolódó más törvények módosítása alapján, melyeket kedden szavazott meg az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz online kaszinójáték szabályozására vonatkozó szerencsejátéktörvény-módosításról vitázott kedden az Országgyűlés. Az ellenzék szerint a javaslattal két kaszinókoncesszió-tulajdonost, Andy Vajnát és Szima Gábort akarják még több pénzhez juttatni.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés kedden a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítése érdekében - az elmúlt időszak brókerügyei miatt - több ponton szigorította a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást. A törvényjavaslat zárószavazását, miután a Ház nem fogadta el a kétharmados passzusokat, két héttel ezelőtt elhalasztották, az azóta átdolgozott előterjesztést most egyszerű többséggel szavazták meg a képviselők.
Szerző(k): InforádióA Quaestor-üggyel összefüggésben kiterjesztette kedden a parlament a banktitoknak nem minősülő adatok körét.
Szerző(k): MTIHamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre - mondta el Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci és képzési államtitkára.
Szerző(k): InforádióA kormányfőtől a nemzetgazdasági miniszterhez kerülne a NAV elnökének kinevezési joga: Varga Mihály ezzel Vida Ildikó menesztését készítheti elő - írja a Népszabadság. Vida utóda a korábban általa menesztett Kovacsics Iván lehet.
Szerző(k): EconomxA jegybank jogköreit erősítette volna meg a Fidesz, ám a parlamentben elbukott a javaslat a kétharmados szavazáson. Az ellenzék szervezett volt, a Fidesz-KDNP-sek pedig már nincsenek elegen. Rogán Antal dühbe gurult, és azzal vádolta az ellenzéket, hogy megvették őket a brókerek.
Szerző(k): Index.huLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) államtudományi felsőoktatási intézménnyé történő átalakításáról szóló javaslatot.
Szerző(k): Inforádió, MTI