Változnak a szociális gondoskodásban részt vevőke vonatkozó rendelkezések. Az ellenzék által Lex Megdöglesz néven emlegetett törvénytervezet az állam mellett a betegek, hozzátartozók ellátását sokkal inkább átterhelné a családokra csökkentve a szociális háló felelősségét.
Szerző(k): Szabó DánielA kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevezetése fontos változásokat hoz a környezetvédelmi termékdíj-szabályozásban.
Szerző(k): Csernátony CsabaFranciaország jogszabálytervezetet dolgozott ki az új atomerőművek építéséhez szükséges adminisztratív engedélyekkel kapcsolatos bürokrácia egyszerűsítésére, mivel a globális energiaválság közepette meg kívánja duplázni nukleáris és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos létesítményeinek számát. Bár egyelőre még az is gondot okoz, hogy meglévő atomerőmű-flottáját üzemeltetni tudja.
Szerző(k): Szabó DánielAz LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény javasolt módosítása miatt - jelentette be a párt képviselője, Bakos Bernadett vasárnapi, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz ellenzéki pártok képviselői bírálták a szociális ellátásokról szóló törvény módosítását, amit egy 161 oldalas "salátatörvényben" nyújtott be a belügyminiszter a parlamentnek. A kormány - megélhetési válságban - törvénybe foglalja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, és a gondoskodási sorban csak az utolsó, ötödik helyen szerepelne - az eddigiektől eltérően - az állam. Az elöregedő társadalom egyik legnagyobb problémája az időskori betegápolás, ennek kórházi fizetőssé tételének is megágyazhat a törvényjavaslat Szabó Tímea párbeszédes képviselő szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy betéti társaság tagja alkotmányjogi panaszt terjesztett be az Alkotmánybírósághoz (Ab) a nyáron módosított katatörvény kapcsán. A kifogásolt alkotmányellenes kitételek a következők: a jogállamiság elve, különös tekintettel a kellő felkészülési idő követelményére és a jogszabályok elfogadása előtti társadalmi egyeztetési kötelezettségre, továbbá az emberi méltósághoz való jogból fakadó törvény előtti egyenlőség sérelme és az általános jogegyenlőségi szabály semmibe vétele, valamint a nemzetközi szerződésbe ütközés. Ezek alapján az indítványozó kéri, hogy az AB semmisítse meg a jogszabályt.
Szerző(k): Németh GézaA Jobbik ismét benyújtotta a Munka törvénykönyvéről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítaná. A párt szerint a karácsonyi vásárlásokat az emberek más napokra is be tudnák ütemezni, a kereskedelmi üzletek üzemeltetői pedig energiát spórolnának a zárva tartással.
Szerző(k): Domokos ErikaA friss felmérés szerint a vállalkozók elfogadják, hogy változtatni kellett az adónemen, azonban a kamara abszolút elnagyoltnak ítéli a kata szétverését és konstruktív javaslatokkal igyekszik számszerűsített megoldásokat biztosítani a kormánynak. Véleményük szerint teljesen életszerűtlen azt várni egy vállalkozótól, hogy semmilyen formában ne fogadjon megrendeléseket cégektől, az viszont jogos lehet, hogy ezt csupán egy bizonyos határig tegye.
Szerző(k): Sasvári Marcell