törvénymódosítás

08.
01.
19:09
Elnapolták az újabb délszláv háborút

Elnapolták az újabb délszláv háborút

Koszovó kormánya egy hónappal elhalasztotta az új törvényének bevezetését, ami miatt a hétvégén fegyveres konfliktus alakult ki az ország szerb határán. Egyelőre úgy tűnik elállt a veszély és nincsenek áldozatok, de az most már kétségtelen hogy lövöldöztek és a NATO továbbra is feszülten figyeli az események alakulását.

Szerző(k): Sasvári Marcell
07.
22.
11:31
Újabb rejtett törvénymódosítás: az állam átveheti a helyi közösségi közlekedést

Újabb rejtett törvénymódosítás: az állam átveheti a helyi közösségi közlekedést

Ha egy önkormányzat nem tudja fenntartani a helyi közösségi közlekedést, akkor az állam „végső menedékes helyi személyszállító közszolgáltatót” jelölhet ki. Az erre vonatkozó módosítás a 2023-as költségvetést megalapozó törvényhez az utolsó pillanatban benyújtott, csaknem százoldalas kormánypárti javaslatcsomagba került bele.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
19.
12:10
Átment a jövő évi költségvetés, 79 törvényt írt át miatta a kormány

Átment a jövő évi költségvetés, 79 törvényt írt át miatta a kormány

Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését kedden. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol. Számolnak jövőre is a rezsicsökkentéssel. A megalapozó törvény miatt 79 jogszabályt kellett módosítani.

Szerző(k): Szabó Dániel
07.
14.
21:55
Ma is tüntetnek a kata-törvény módosítása miatt

Ma is tüntetnek a kata-törvény módosítása miatt

Csütörtökön a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hirdetett tiltakozást a kata-törvény szigorítása miatt az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
13.
19:53
Bánki Erik a katáról: a munkaadók 300 milliárddal rövidítették meg az államkasszát

Bánki Erik a katáról: a munkaadók 300 milliárddal rövidítették meg az államkasszát

A munkaadók a katás foglalkoztatással nem tettek mást, mint egy olyan adócsalást követtek el, amellyel a költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okoztak - véli Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a parlamenti gazdasági bizottság elnöke.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
31.
12:02
Novák Katalin ott folytatta, ahol Áder János abbahagyta

Novák Katalin ott folytatta, ahol Áder János abbahagyta

Az új köztársasági elnök sem akadékoskodott: aláírta a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvénymódosítást, noha a tanári érdekképviseletek azt kérték Novák Katalin államfőtől, hogy a szöveget küldje el az Alkotmánybíróságnak normakontrollra.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
19.
16:54
Olyan rend lesz a közoktatásban, hogy sztrájkolni sem lehet

Olyan rend lesz a közoktatásban, hogy sztrájkolni sem lehet

Az országgyűlés törvényalkotási bizottsága "a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről" szóló törvényjavaslathoz kapcsolva véglegessé kívánja tenni a februárban kormányrendeletbe foglalt korlátozásokat, amelyek alapján valójában nem lehet törvényesen sztrájkolni az iskolákban, hiába alapjog a sztrájkjog - hívta fel a figyelmet a hvg.hu. A Fidesz-KDNP folytatja azt a korábbi gyakorlatát, hogy salátatörvényekbe bújtatva terjeszt be előzetesen meg nem vitatott módosítást.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
16.
15:46
Szigorítás: új jogszabály érinti a gyógynövényből készült hevítőrudakat

Szigorítás: új jogszabály érinti a gyógynövényből készült hevítőrudakat

A gyógynövényből készült hevítőrudakat ezentúl csak dohányboltokban lehet árusítani egy hatósági jogszabály-módosítás alapján. A tervezet célja az, hogy a fiatalkorúak körében visszaszoruljon a dohányzás és védelmet biztosítson a legális piacnak - írja az MTI.

Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka
03.
10.
10:55
Létfontosságú segédeszközei nélkül maradhat 800 ezer magyar beteg

Létfontosságú segédeszközei nélkül maradhat 800 ezer magyar beteg

Sürgős kormányzati beavatkozásra van szüksége a támogatott gyógyászati segédeszközök használatára jogosult 800 ezer magyar betegnek. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által jelenleg finanszírozott segédeszköz támogatás rendszer fenntarthatatlan 400 forint közeli euró és 260 ezer forint garantált bérminimum mellett – hívja fel a figyelmet a legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz (gyse) szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ)

Szerző(k): Szepesi Anita