Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, elsősorban a kedvező negyedéves vállalati eredmények miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,34 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAkár 30 százalékos korrekció sem elképzelhetetlen az amerikai tőzsdéken - állítja Mark Möbius, a Templeton befektetési guruja. Ez a vélemény nagy pálfordulást jelent nála, hiszen ő jellemzően optimista volt a részvénypiacokkal, különösen a feltörekvő országokkal kapcsolatban.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Magyar Telekom 4,54 milliárd forint (0,9 milliárd macedón dénár) összegű osztalékra jogosult macedóniai érdekeltségétől a tavalyi üzleti év után a száz százalékos tulajdonában álló leányvállalatán, a Stonebridge Communications AD Skopjén keresztül - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a távközlési szolgáltató hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHatározatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőre összehívott közgyűlése, mert a szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg a közgyűlésen - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Szász PéterA Makedonski Telekom AD – Skopje (MakTel) osztalékfizetésről döntött - adta hírül a tulajdonos Magyar Telekom.
Szerző(k): Szász PéterA WPP, a világ vezető reklámügynökségének árfolyama 4 százalékos mínuszba kezdett hétfőn a londoni értéktőzsdén azután, hogy a cég alapítója és vezetője váratlanul lemondott a hétvégén. A veszteség egy órával később 1 százalékra mérséklődött - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVegyesen indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter