Elképesztően nagy értékű tőzsdei cég jelenhet meg a világpiacon, ha Szaúd-Arábia úgy dönt, hogy tőzsdére viszi az állami olajvállalat, a Saudi Aramco egy részét, márpedig az ország irányítói hamarosan így dönthetnek. Szakértők szerint ez arra utal, hogy tartósan alacsony olajárra számítanak.
Szerző(k): EconomxÉvtizedek óta nem kezdődött olyan rosszul a tőzsdei év, mint az idén, amikor már az első kereskedési hét ezermilliárdos veszteségeket hozott, elsősorban a kínai piaci felfordulás miatt - írta szombati összegzésében a Financial Times.
Szerző(k): MTI-EcoNyugat-Európában tovább estek a tőzsdék, a nap legnagyobb vesztesei ismét a bankok, valamint a nyersanyag- és energiaipari részvények voltak. A vezető amerikai indexek is gyengültek.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxÖsszesen négy napot élt a kínai értékpapír piaci felügyelet frissen bevezetett felfüggesztési szabálya, a hatóság visszavonta a hét elején bevezetett új korlátozását, a piacok elsőre örültek a hírnek. A kormányzat a jelek szerint továbbra sem tud jobbat kitalálni a tőzsdei hullámvasút fékezésére, mint az állami vásárlásokat.
Szerző(k): EconomxA kedvező kínai kereskedés nyomán az európai indexek is pluszban nyitottak a hét utolsó napján. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23 595,10 ponton nyitott pénteken, a csütörtöki záró értékéhez képest nem változott.
Szerző(k): MTI-EcoJelentősen gyengültek csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó mutatói szerdán a kínai gazdaság állapotával kapcsolatos aggodalmak és az olajár töretlen esése miatt.
Szerző(k): MTI-EcoA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 405,44 pontos, 1,69 százalékos csökkenéssel, 23 595,10 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): MTI-EcoA kínai események lejtőre küldték a részvényárfolyamokat és az olajárakat.
Szerző(k): MTI-Eco