Magyarország meglehetősen aggasztó irányt vett, a jogállamiság szempontjából megroppant, amely fokozott korrupcióval párosul. Ez egy olyan toxikus kombináció, amiből lehet, hogy önerőnkből ki sem tudunk jönni - hangzott el a Transparency International (TI) Magyarország konferenciáján.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHa egy cég hamis adatokat közöl az uniós és hazai támogatásból megvalósult beruházásáról, akkor visszajár az előleg és nem kapja meg a hiányzó támogatást sem. Erre példa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset.
Szerző(k): Németh GézaAz építőipar teljesítménye várhatóan 2300 milliárd forint körül alakul az idén, ez 25-27 százalékkal több a tavalyinál, ugyanakkor a kereslet és az ágazat jelenlegi kapacitása közötti jelentős eltérés feszültséget okoz majd 2018-ban - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány több mint 6 milliárd forinttal megemelte az Észak- és Északkelet-magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési projektek támogatását. A határozat nem szól róla, de a többletre a közbeszerzéseken megnövekedett árak miatt volt szükség.
Szerző(k): Németh GézaReggeli rádiós beszédében reagált arra a hírre, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány civil központok létrehozását tervezi vidéken. A kormányfő arról is beszélt, nem számít, megtérül-e valaha a túlárazott belgrádi vasút - összegez a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy, a 2020 utáni kohéziós politikára szánt költségvetési forrásokról készített háttéranyagban felvázolt három forgatókönyv egyike sem diszkvalifikálná Magyarországot, de a politikában potenciálisan bekövetkező reformok már hatással lehetnek a pénzes boríték tartalmára. A jogállami elvek kohéziós politikába történő becsatolását a forrásokhoz való hozzáférés előzetes feltételeként több tagállam is támogatta a szerdai tanácsi vitában - írja a Bruxinfo.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaValószínűleg részt vesz a magyar választási kampányban Navracsics Tibor. Az Európai Bizottság magyar tagja az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNyugaton úgy látják, hogy a lengyel és a magyar vezetés megsérti az európai alapértékeket, ezért már az is felmerült az ottani elit köreiben, hogy kár volt beengedni az EU-ba a kelet-közép-európai országokat. A Financial Times publicistája elhamarkodottnak tartja ezt a vélekedést.
Szerző(k): Komócsin Sándor