Egyre több tehetős kínai aggódik amiatt, hogy a pénzét a kommunista országban tartsa: néhányan Szingapúrban látják a biztonságos menedéket. Az elmúlt két évben rengetegen szöktették ki a pénzüket a városállamba. A fő félelem, hogy előbb-utóbb Peking lesújt a vagyonukra.
Szerző(k): Szabó DánielZenei karrierjét már 18 évesen elindította Will Smith, aki lemezszerződések és sitcomszerepek után végül nagy kasszasikerekben is szerepelt, majd producerként is elismerték. A 94. Oscar-díjátadón végül a legjobb színész kategóriában szobrot nyert, de a világsajtó mégis a Chris Rockra mért pofonjáról beszél.
Szerző(k): Tér DiánaSzámos olyan az állam által alapítvány működik Magyarországon, amelyek sok milliárd forintot kaptak, ám semmilyen módon nem tudtak velük kapcsolatba lépni a nyilvánosságot képviselő sajtómunkások.
Szerző(k): Komócsin SándorAz elmúlt években a szökött oroszbarát ukrán politikusokról, üzletemberekről szóló hírekben visszatérő elem volt, hogy Budapestre és Magyarországra menekültek, vagy itt mentették ki vagyonukat. Mikola Priszjazsnyuk és Eduard Sztavitszki, a 2015 előtti moszkvai bekötésű Janukovics-kormány minisztereinek nyomaira bukkantunk egy fővárosi ingatlan szövevényes offshore-céghálójában. A sokáig nemzetközi körözés alatt álló személyek esetében nem tudni, hogy a magyar hatóságok milyen lépéseket tettek, de a közelükbe érő vagyontárgyakat biztosan nem fagyasztották be.
Szerző(k): Szabó DánielRecep Tayyip Erdoğan török elnök pénteken a brüsszeli NATO-csúcstalálkozóról hazafelé tartva kormánypárti újságíróknak tett egy rendkívül ellentmondásos kijelentést az orosz oligarchákkal kapcsolatban. Azt mondta, hogy országa tárt karokkal várja őket, és a hajózási adatok alapján a szankcionált oroszok jachtjai el is indultak Törökország felé.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában gondot okozott egy vállalatnál a bérfizetés, miután a hatóságok zárolták a cég vagyonát, mivel egy az uniós szankciók hatálya alatt álló orosz üzletember az egyik tulajdonos.
Szerző(k): Komócsin SándorDmitrij Medvegyev, Oroszország volt miniszterelnöke, jelenleg az ország biztonsági tanácsának helyettes vezetője kijelentette, hogy "butaság" azt hinni, hogy a nyugati szankciók az orosz üzleti szféra ellen bármilyen hatással lehetnek az orosz kormányra - írja a BBC. A korlátozások kifejezetten bizonyos milliárdos vagyonnal rendelkező üzletembereket céloznak, nem kis részben vélhetően azzal a céllal, hogy vagyonuk elvesztését, vállalatbirodalmaik megroppanását látva nyomást gyakoroljanak Vlagymir Putyin államfőre az ukrajnai invázió befejezése érdekében.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Unió célzott szankciókat fogadhat el Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel szemben, a megszorító intézkedések között egyebek mellett az érintettek uniós bankszámláinak befagyasztása szerepel - közölte Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter Brüsszelben pénteken.
Szerző(k): K. Kiss Gergely