Nagyot változott a helyzet a világban: míg egy éve szinte minden régióban növekedést lehetett látni, immár hét fő gazdaság is van, ahol romlottak a kilátások. Ennek megfelelően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontotta az idei és a jövő évi világgazdasági prognózisát és lassabb növekedéssel számol komoly kockázatok mellett. Magyarország és feltörekvő európai régió viszont ezzel szemben azon térségek között tűnik fel az IMF legfrissebb elemzésében, amelyekkel kapcsolatban derűlátóbb a nemzetközi szervezet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások jól haladnak, de Amerika csak "nagyszerű megállapodást" hajlandó aláírni - mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságíróknak, néhány órával azelőtt, hogy fogadta Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.
Szerző(k): K. Kiss GergelyDonald Trump szerint sokkal gyorsabban nőtt volna az amerikai gazdaság, ha nem a Fed korábban nem emelt volna kamatot. Szerinte igaza volt, amikor kritizálta a monetáris politikát.
Szerző(k): Lovas-Romváry András2016 óta nem látott szintre süllyedt világszinten a vezetői bizalom, a tőkeberuházások, az osztalékpolitika, a tőkemegtérülés és a mérleg alapján megállapított vállalati hangulati mutató a Fidelity International éves elemzői felmérése szerint - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, a befektetők óvatosak, mivel a vártnál gyengébb februári foglalkoztatottsági adatok felszították a világgazdasági növekedésének lassulása miatti aggodalmakat, a Boeing repülőgépgyártó részvényárfolyamának meredek csökkenése pedig a mélybe taszította a Dow Jones ipari átlagot - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz eddig gondoltnál sokkal gyorsabban lassulhat a globális gazdaság növekedése 2019-ben. Egy mutató szerint olyan szintre, amire a gazdasági válság óta nem volt példa.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA tőzsdeindexek a világgazdasági aktivitás lassulására utaló jelek miatt gyengültek. A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a BUX is gyengült.
Szerző(k): Domokos ErikaRontotta az idei és a jövő évre vonatkozó világgazdasági előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely arra figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi viták és a brit EU-tagság megszűnését (brexit) övező bizonytalanságok csapást mérnek a globális kereskedelemre és a vállalatok tevékenységére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna