A Spar Magyarország teljes mértékben elhatárolódik a Magyar Nemzetben ma megjelent „Kivonulással fenyegetőzik a Spar” című cikkétől és haladéktalanul jogi eljárást indít a KDFSZ képviselőinek valótlan állításai miatt - közölte a cég. A láncnál lévő reprezentatív szakszervezettől úgy nyilatkoztak: nincs tudomásuk a náluknál kisebb és a bértárgyalásokon részt sem vett KDFSZ állításairól, a targoncások bérét illetően.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA holland kormány szerdán közölte, mindaddig növelni fogja részesedését az Air France-KLM légitársaságban, míg az nem éri el a francia kormány üzletrészét, mert úgy látja, hogy a társaságban vészesen csökken a holland befolyás - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaSárváron a magyarok a magasabb bérekért inkább Ausztriába ingáznak, a nagy nemzetközi cégek gyárai így munkaerőhiánnyal küzdenek. A megoldást az ukrán vendégmunkások betelepítésével oldották meg a multik, de az együttélés konfliktusokat hozott a városba: verekedésekről, zaklatásokról és duhajkodásokról meséltek lapunknak a helyiek. A probléma a városvezetés elé került, de a polgármester azzal farolt ki, hogy ha a multik nem adóznának, a helyieknek kellene a zsebükre nyúlniuk. Az ukránok szerint sok a rémtörténet róluk, amelyet csak fokoz a kormány migrációellenes kampánya.
Szerző(k): Szabó DánielNem enyhül a felháborodás az Európai Néppárt (EPP) politikusai körében a magyar kormány Soros-Juncker plakátja miatt: megszólalt Manfred Weber, az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára. A CDU vezetése, illetve Angela Merkel német kancellár a hírek szerint újabb, keményebb javaslatot készít az üggyel kapcsolatban.
Szerző(k): Komócsin SándorSok magyar panaszkodik a Wizz Air légitársaság és a Magyar Telekom szolgáltatásaira, de a vitákat legtöbbször sikerül egyezséggel lezárni a békéltető testületek előtt.
Szerző(k): Vég MártonSzabályosan elárasztotta a külföldi sajtót a magyar kormány és az Európai Bizottság vitája a legújabb kormányzati propagandakampányról, amelynek plakátján Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke együtt szerepel Soros Györggyel. A cikkekből Orbán Viktor és Juncker személyes csatája rajzolódik ki.
Szerző(k): Komócsin SándorBoríthatja az Egyesült Királyság és az Európai Unió brexitmegállapodását is a spanyolországi előrehozott választás, amelyen a pártok egymásra licitálva próbálhatják bizonygatni, melyikük szerzi vissza Gibraltárt hamarabb a britektől.
Szerző(k): Komócsin SándorFebruár 22-ig adott póthatáridőt az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai ülésén Handó Tündének, hogy érdemi észrevételeket tegyen az OBT által létrehozott eseti vizsgálóbizottság jelentéséhez - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos László