Negyedmilliárd forintot mentett ki közműépítéssel foglalkozó cégéből törvénytelenül a gyanú szerint egy testvérpár Ózdon, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) miskolci pénzügyi nyomozói vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást - közölte Kovács Dorina, a NAV észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.
Szerző(k): Domokos LászlóVádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli bűnügyi igazgatósága azon bűnszervezet tagjai ellen, akik elektronikai és háztartási gépek kereskedelmével több mint 2 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést - közölte a NAV.
Szerző(k): Szász PéterÖsszesen négy olyan uniós támogatással kapcsolatos csalást tudott Polt Péter legfőbb ügyész felsorolni, amiből vádemelés lett. Az OLAF által kezdeményezett eljárások közül jó pár nem ütötte meg a bűncselekmény szintjét, így azok nem is kerültek bíróságra.
Szerző(k): EconomxVádat emelt az ügyészség három csaló ellen, akik kenőpénz fejében több tíz millió eurós vissza nem térítendő uniós támogatásokat ígértek - adta hírül a Csongrád Megyei Főügyészség.
Szerző(k): MTINyolcszáz milliós adócsalás miatt javasolnak vádemelést egy budapesti könyvelőiroda vezetőjével és tizennégy társával szemben – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): MTIBörtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeni vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos zenész ellen az ügyészség.
Szerző(k): Inforádió, MTIBonyolódik Galambos Lajos víz- és áramlopás gyanúját felvető ügye. Az Északdunántúli Vízmű Zrt.-nek hétmilliós követelése van az üzletember-zenésszel szemben, de egy igazságügyi szakértő szerint a szolgáltatási szerződést nem ő írta alá. Valaki előnyös elbíráslást ígért a zenésznek, ha visszavonja a hamis iratokról szóló nyilatkozatát.
Szerző(k): EconomxVádemelési javaslattal küldte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében keletkezett iratokat a Pest Megyei Főügyészségnek.- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
Szerző(k): MTI