Ha a gazdaság termelékenységéről beszélünk, megkerülhetetlen az állam szerepe, amely - szabályozó feladatai mellett - egyes szolgáltatások területén a legnagyobb, esetenként egyedüli szereplőként jelenik meg. Az állami szektor termelékenységének számszerűsítése tehát fontos lenne a teljes nemzetgazdaság hatékonyságának felméréshez, mégis meglehetősen ritka nemzetközi szinten is. A mérés ugyanis számos nehézségbe ütközik, elsősorban mert értéke nehezen becsülhető. Az alábbiakban bemutatjuk az állami szolgáltatások termelékenységének koncepcióját, lehetőségeit és akadályait, valamint a leginkább releváns nemzetközi felméréseket.
Szerző(k): EconomxÉvente egyhavi nyugdíjat hagynak a patikákban a 65 év felettiek a statisztikai hivatal adatai alapján. Az egyik betegeket képviselő szövetség elmondta, az indokolatlan gyógyszerfogyasztás is többletköltségeket okoz - hangzott el a HírTV műsorában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIsmét felmerült a lehetősége, hogy a kormány létrehozzon egy állami tulajdonú mobilszolgáltatót. Az évekkel ezelőtt felmerült ötlet megvalósítása százmilliárdos nagyságrendű kiadással járna.
Szerző(k): Komócsin SándorA nagy érdeklődésre tekintettel a panziók két hónappal tovább, 2018. március 14-ig nyújthatják be igényüket szálláshelyek fejlesztésére a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció kiírásban - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel. Megnyílt a pályázat a Balaton és a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben is.
Szerző(k): Domokos ErikaKözépvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forint európai uniós forrásból a nagy növekedési képességű közepes vállalkozások támogatására - jelentette be Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán.
Szerző(k): Szabó DánielA Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. személyzeti szolgáltatás beszerzésére kötött szerződést nettó 432 millió forint keretösszegben.
Szerző(k): Németh GézaA Városliget Zrt. nettó 1,8 milliárd forintból építteti ki a Dózsa György út Városliget melletti szakaszának közvilágítását és korszerűsítteti a vízgerinc hálózatot.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre több állami munkahelyre keresnek szakképzett alkalmazottakat, a kormány és a munkaadók mégsem mondtak le a leépítés eddig sikertelen tervéről - írja a Népszava.
Szerző(k): Domokos Erika