A karácsony előtti időszakban mintegy 100 tonna halat szállítanak naponta az ország legnagyobb halgazdaságából a kereskedőkhöz - közölte Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA befektetett tőkéhez képest eredménnyel sikerült értékesíteni a Gránit Bankban lévő teljes állami részvénycsomagot - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A nyertes pályázó az E.P.M. Kft, a cég tulajdonosa Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója
Szerző(k): Domokos ErikaA brókercégek csődje miatt károsultak pertársasága keresetet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellen a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön - közölte a pertársaság képviselője a P and P Gazdasági Tanácsadó Kft. az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterA Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) eljárást kezdeményez a magyar állam, Budapest Főváros Önkormányzata és BKV Zrt. ellen az M3 részleges akadálymentesítése miatt - írja a 444.hu a szervezet közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterVilágszerte egyre kíváncsibb az állampolgárokra sok kormányzati szerv. Idén minden korábbinál több magyar került célkeresztbe - írta a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA nyugdíjba vonulás egyik kötelező előfeltétele a biztosítási jogviszony "hiánya", azaz a keresőtevékenység befejezése a nyugdíj-megállapítás időpontjára. Év végén a kérdés aktualitását a közalkalmazotti jogviszonyból nyugdíjba vonulók sajátos helyzete adja, amely a vonatkozó törvény rendelkezései folytán egy az általánostól eltérő időpontot is tartalmaz - hívja fel a figyelmet az Adó.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegállapodott a bérrendezésről a Metro a Kereskedelemi Alkalmazottak Szakszervezetével.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA magyar kormány per nélkül állapodott meg az M4-es autópályát építő cégekkel, amelyek munkáját kartellezés gyanújára hivatkozva több mint két éve felfüggesztették. A vállalatok egyike a Simicska Lajos nagyvállalkozóhoz köthető Közgép Zrt. volt.
Szerző(k): Komócsin Sándor