A legújabb jele annak, hogy az árupiaci árak elérhették a csúcspontjukat, hogy a fedezeti alapok már a harmadik egymást követő hete vonták ki pénzüket a nyersanyagok piacáról. Az általános alaphiány mellől lassan kiesik a spekulatív tőke, ami visszafoghatja az inflációt az egész világon, de javít a globális növekedési kilátásokon is.
Szerző(k): Szabó DánielKína ipari termelése a világon elsőként állt helyre a koronavírus-járvány okozta válság után, viszont ahogy a többi fejlett gazdaság is újranyitott az eleve keresleti árupiacokra még több vásárló szabadult rá, ami lehetetlenné tette az olcsó gyártást. Viszont a kínai exportcikkekre egyre kisebb a kereslet, mert Európában és az USA-ban a szolgáltató szektor is kezd talpra állni, ami még jobban letöri az ázsiai ország növekedését.
Szerző(k): Szabó DánielTakarékosabban bánnak a háztartások a kenyérrel, a pandémiával összefüggő korlátozások is visszavetették a fogyasztást, ami miatt a malmok az idén a tavalyinál 15-20 százalékkal kevesebb búzát őröltek. Az egyik vezető piaci szereplő szerint még soha nem voltak olyan magasak az induló búzaárak, mint az idei új termésé. A drágulás miatt a malomipar júniusban kénytelen lesz árat emelni, és meglehet, hogy az ősszel ismét - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA nyersanyagárak emelkedése törvényszerű, ahogy a világgazdaság növekvő pályára állt és a termelővállalatok egymásra licitálva próbálnak alapanyagot szerezni a gyártáshoz. Ahogy ezzel párhuzamosan az infláció beindulása is teljesen árazható jelenség. Az viszont ritka pillanat, amikor egyetlen bánya beindítása is faraghat a globális drágulás mértékéből, pedig a vasércnél most ez a helyzet. A réz és a szállítmányozás még azért bőven táplálják az áremelkedést, de jöhet még izgalom az árupiacokon.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly a narancslé volt az egyik leggyorsabban dráguló árupiaci termék, mégsem igazán érezték ezt meg a fogyasztók, cserébe a bolti narancs ára erősen ingadozott, és volt 80 százalékos különbség is az alapanyag és annak alapanyaga között. A trükk a gyártási oldalon van, ami most egy évig megóvta a vásárlókat attól, hogy drágán vásároljanak gyümölcslevelet, de a jövő még okozhat meglepetést. Nincs összeesküvés, a 100 százalékos narancslé valóban 100 százalékos narancslé, de nem olyan, mintha magának facsarná.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt egy évben az ezüst áremelkedése simán lekörözte az aranyét, és a szakértők szerint lehet még tartalék az árfolyamban.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA réz ára pénteken több mint egy évtizede nem látott rekord magasságba emelkedett. A jó amerikai gazdasági adatok alapján elemzők arra számítanak, hogy fokozódni fog az ipari termelés a világon, így nő majd a keresletet a gyártásban és az építőiparban használt fémek iránt. Ha ez a drágulás tartós lesz, biztosak lehetünk abban, hogy vége a válságnak.
Szerző(k): Szabó DánielAz uránbányászati cégek úgy vásárolják a nehézfémet, mint még soha, ami annak a jele, hogy a nukleáris üzemanyag piaca egy évtizedes szünet után kezd felforrósodni. Sok szempontból leáldozott az atomerőműveknek az elmúlt időszakban, de a piacon azt várják, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem visszahozza a nukleáris energiát a versenybe.
Szerző(k): Szabó Dániel