Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön azt mondta, hogy miután a főváros költségvetési bevételeit visszavágta a kormány, valamint a magas energiaárak miatt megnőtt kiadások miatt Budapest 2023 márciusára csődbe mehet. A politikus a kormány segítségét várná.
Szerző(k): Szabó DánielBár nem épül meg a tervezett gigantikus szálloda a balatonvilágosi Club Aliga területén, a tervek átdolgozását ígérték az új tulajdonosok, az Aliga 2 elnevezésű vízparti részt felparcellázzák és eladják. A helyi civilek régóta tiltakoznak, hogy elzárják előlük a tópartot. Azt szeretnék, ha a kormánytól kérne segítséget az önkormányzat, hogy alakítsanak ki parti sétányt. Ordítozásba fulladt a képviselő-testület hétfői ülése - értesült az rtl.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA gázáremelés és a kialakult megélhetési válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar családok többségét, a kialakult helyzet Újbudán is egyre több embert érint. Újbuda képviselő-testülete október 11-i rendkívüli testületi ülésén szociális intézkedésekről hozott döntéseket - közölte e helyi önkormányzat. Hétféle támogatást adnak, illetve emelik meg a támogatási összegeket.
Szerző(k): Domokos ErikaAmióta a rezsiemelést a kormány bejelentette, a legtöbben – sokszor kétségbeesetten vagy lemondóan, de – megpróbálták megválaszolni azt a kérdést, hogy az eddig megszokotthoz képest akkor hogyan is állnak majd a rezsiszámlákkal. A lakók értelmezték a gáz-, és az áramszámlát, a cégek elborzadtak az újonnan kapott éves energiaszerződési ajánlatoktól, és a városok elkezdték listázni, hogy mi mindent kell bezárniuk ahhoz, hogy valahogy túléljenek. Arról, hogy valójában mi is zajlik most az önkormányzatoknál, azonban kevés a hír. Ezért is hívtuk meg a friss videós podcastunkba Józsefváros polgármesterét.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTisztelt miniszterelnök úr, a kormánya az elmúlt években előszeretettel élt a veszélyhelyzeti kormányzás eszközeivel, most azonban oka és indoka van szembenézni egy valódi veszélyhelyzettel: a magyar települések veszélybe kerültek – írta Orbán Viktor kormányfőnek címzett nyílt levelében Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és 17 másik település vezetője.
Szerző(k): Domokos LászlóAz OTP Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő Zrt. végezheti - koncesszióban - a József nádor téri mélygarázs üzemeltetését nettó 4 milliárd 620 millió forintért. A becsült ellenérték 37 milliárd 74 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaHeteken belül megkapja a bruttó 200 ezres rezsitámogatást a Budapest-család minden munkavállalója – mondta Karácsony Gergely.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Tihany és Örvényes között található Aszófőnek újabb csapást kell kivédenie, ezúttal egy hulladékfeldolgozó létesítése ellen kezdeményeztek népszavazást a faluban.
Szerző(k): Molnár Csaba