Ugyan a legújabb DH Barométerben említett eladási okok között Budapesten és vidéken is a második helyen áll az örökölt ingatlan értékesítése, az arányok mégis jelentősen eltértek egymástól: Budapesten nagyjából minden ötödik eladott ingatlan származott hagyatékból, míg vidéken a negyedénél is nagyobb ez az arány 2018 júliusában.
Az elmúlt másfél évben szinte nem volt olyan hónap, hogy 50-100 százalékkal ne lett volna magasabb az örökölt otthonok értékesítése a vidéki településeken.
A fővárosban örökölt ingatlan értéke természetesen jóval magasabb, mint a vidékié. Budapesten átlagosan közel 500 ezer forintba került ezen ingatlanok négyzetmétere, vidéken viszont a 200 ezer forintot sem érte el. Ha pedig valaki nem szeretne értékesíteni, Budapest nagy részén sokkal jövedelmezőbb feltételekkel találhat bérlőt a lakásba, mint vidéken.
A drága budapesti ingatlanokra inkább hosszútávú befektetésként tekintenek az örökösök és bérlőt keresnek rá vevőt helyett - jegyzi meg Benedikt Károly a DH elemzési vezetője. Vidéken viszont sokkal kevesebben telepednének le hosszútávon, illetve az is előfordul, hogy az utód már Budapesten él és nem költözne vissza vidékre, ráadásul az albérleti piacon se olyan kedvezőek a lehetőségek - tette hozzá a szakértő.
(Ezt a cikket olvasta már? Amint lejárt a moratórium, beindult a kilakoltatási hullám)
Fotó: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve