A Kúria júniusi jogegységi döntésén alapuló törvény kimondja többek között, hogy vélelmezni kell a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségét és emiatti érvénytelenségét, ám ezt a pénzintézetek polgári perben megkísérelhetik megdönteni.
Ezek a perek a törvényben meghatározott szabályok szerint folynak. Négy esetben azonban a bíróság az Ab-hez fordult, mert álláspontja szerint a devizahiteles törvény sérti - egyebek mellett - a visszaható hatály tilalmát. Az ügyben a Magyar Bankszövetség és az igazságügyi miniszter is kifejtette álláspontját az Ab-nál.
Az Ab egyesítette az eddig a Fővárosi Törvényszékről beérkezett indítványokat, és megkezdődött a határozattervezet előkészítése. A határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szükség lesz, így nem valószínű, hogy a jövő héten döntés születik - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI-nek.
Arra a kérdésre, hogy mikor lesz döntés, a főtitkár nem tudott választ adni, de azt mondta: a törvényben rögzített határidő köti a testületet, és az Ab elnöke és tagjai tisztában vannak az ügy társadalmi jelentőségével is. A testületnek bírói indítvány esetében 90 napja van határozata meghozatalára, ami december első felében jár le.
Eddig három elsőfokú perben a Fővárosi Törvényszék és egy másodfokú perben a Fővárosi Ítélőtábla eljáró bírái fordultak az Ab-hez az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt., az OTP Ingatlanlízing Zrt., az Eger és Környéke Takarékszövetkezet, továbbá az EvoBank Zrt. ügyében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve