A vetések állapota az elmúlt öt év átlagához képest sokkal gyengébb - mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Mindez az őszi és a téli csapadékhiány következménye, amelynek eredményeként a GOSZ becslése szerint a táblák 50 százalékán közepes a növények állapota, a jó, illetve a gyenge minőség pedig 25-25 százalékot tehet ki. Az elmúlt hetek esőzései pedig a talajok vízhiányának körülbelül a felét pótolhatták.
Ezt erősítette meg Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tanácsosa is: az, hogy leesett 60-70 milliméter eső, az aktuális hiány felét pótolta, az elmúlt hét azonban ismét valamennyit rontott ezen az arányon. A márciusban lehullott csapadék az elmúlt harminc év átlagának csupán a 40 százaléka volt. A szárazság leginkább a repcét viseli meg, több helyen ki is kellett tárcsázni a vetést, de a többi növény látványosan javult a csapadék hatására, amely egyébként a tavaszi munkákban is segített.
Kapcsolódó
Az őszi kalászosok egészen március elejéig súlyos csapadékhiánnyal küzdöttek – mondta a VG-nek Sándorfy András, a vetőmagpiaci jelenléte révén a hazai kalászos gabona vetésterületének 60 százalékáról közvetlen információkkal rendelkező Marton Genetics cégcsoport ügyvezető igazgatója. A drága tavaszi fejtrágya hasznosulása is gyengébbre sikeredett, mivel nem volt bemosó csapadék. Az eső megérkezése után egy hét alatt annyit fejlődtek a búzák, mint a vetéstől eltelt öt hónapban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve