Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a napokban terjesztette az Országgyűlés elé törvénymódosító indítványát egyebek mellett azért, hogy a Kehi a jövőben minden olyan gazdasági társaságot ellenőrizhessen, amelyben az államnak közvetlenül vagy közvetett módon társasági részesedése van vagy volt az ellenőrzött időszakban.
A jelenleg hatályos államháztartási törvénynek ez a pontja úgy szól, hogy a kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzési jogköre a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó és állami tulajdonban álló, valamint az olyan gazdasági társaságok - ide nem értve az MNB-t - ellenőrzésére terjed ki, amelyekben az állam többségi befolyással rendelkezik.
A Népszabadság pénteken arról írt, hogy e passzus tervezett módosításával az MNB-t is ellenőrizhetné a Kehi. Erre reagálva a KIM közleményt adott ki, amelyben azt írta: a Kehi hatáskörét érintő törvényjavaslatnak nem célja, hogy a hivatal ellenőrzési hatásköre alá vonja a nemzeti bankot.
A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvény egyértelműen előírja: a jegybank gazdálkodását az ÁSZ ellenőrzi. Emellett a Kehiről szóló kormányrendelet is rögzíti, hogy a Kehi kormányzati ellenőrzési hatásköre nem terjed ki az MNB ellenőrzésére.
"A kormány szándéka tehát eddig sem irányult és most sem irányul arra, hogy ezen változtasson. Az ezzel ellentétes sajtóhírek minden alapot nélkülöznek" - írta a KIM, jelezve ugyanakkor: annak érdekében, hogy a kormányzati szándék a törvényjavaslatban is kifejeződjön, a kabinet pontosítja a benyújtott indítvány szövegét, egyértelművé téve, hogy a Magyar Nemzeti Bankot a Kehi továbbra sem jogosult vizsgálni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve