A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Továbbra is homályos − vélhetően döntés hiányában −, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. mit ajánl, illetve mit ajánlhat azon trafiktulajdonosoknak, akik pályáztak ugyan, de nem nyertek koncessziót. A Napi Gazdaság kérdésére a társaság csupán annyit közölt, hogy a felszabaduló jogokra folyamatosan új pályázatokat ír majd ki, erről saját honlapján adva tájékoztatást. Mindez azt jelenti, hogy a szervezet készül a jogok felszabadulására, ezzel pedig igazolva látszik lapunk felvetése, amely szerint a jogszabályi előírások nem teszik lehetővé, hogy a nyeretleneknek külön jogot biztosítsanak, így a korábbi összeírás is csak a trafikbotrány miatt elszabadult indulatok csillapítására volt alkalmas.
Kapcsolódó
A botrány második felvonását várhatóan a július 1-je és 15-e közötti úgynevezett párhuzamos időszak jelenti majd, ekkor a régi helyek még árusíthatnak, az újaknak (akik vállalták a nyitást) pedig kötelezően értékesíteniük kell cigarettát. A zrt. szerint 5297 koncessziónyertes vállalta a július 1-jei nyitási dátumot, a társaság azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a vállalások ellenőrzése a zrt. feladata. Az állítás a jogszabályi kötelezettségre vonatkozik, ám lapunk ez irányú kérdést nem tett fel, vagyis a trafikosok készülhetnek a szigorú ellenőrzésre − vélhetően a pattanásig feszült helyzet miatt. Sok kereskedő szerint ráadásul a rendszer össze is omolhat, hiszen a trafiktérképek − főleg a fővárosban − számos anomáliát vetítenek előre. (Egymástól néhány száz méterre üzemelnek majd párhuzamosan trafikok és lesz olyan körzet, ahol nem lehet majd hozzájutni a termékekhez.)
A várható problémák elsősorban a fogyasztókat érintik, ugyanakkor költségvetési vonzatuk is erős: ha például növekedésnek indul a feketepiac, az súlyos tízmilliárdokat von majd el a jövedékiadó-bevételekből, a NAV pedig nem tudja majd teljesíteni az idei elvárásokat, ez pedig sokak szőnyeg szélére állását jelentheti.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve