Az Európai Bizottság végleg eltörölte az aszfaltügyben érintett kifizetéseket felfüggesztő határozatot, megnyitva az utat első körben 573-700 millió euró közötti összeg kifizetése előtt - értesült a BruxInfo megbízható forrásból. A felfüggesztést megszüntető döntést még múlt pénteken fogadta el a testület, miután arra a következtetésre jutott, hogy a magyar fél hiánytalanul végrehajtotta a kifizetések felújításához szükséges intézkedéseket.
A 70-80 közúti projektet érintő befagyasztás, amit a versenykorlátozónak minősülő aszfaltszállítási pályázati kiírások miatt rendeltek el, 2013 vége óta volt érvényben, tehát a döntéssel egy közel hároméves pénzügyi vita juthat nyugvópontra.
A felek idén májusban állapodtak meg a szabálytalanságok miatt elrendelt pénzügyi korrekció mértékéről, aminek összege a BruxInfo értesülése szerint 111 millió euró, de várakozások szerint végül, a még elmaradt számlák benyújtása után 160 millió euró körül állapodhat meg. A felszabaduló és pénzügyi korrekcióval csökkentett összeg pedig eredetileg 573 millió euró volt, de ez egyes információk szerint időközben 700 millió euróra nőtt, és ez még nem is feltétlenül a végleges összeg.
A kifizetések blokkolásának megszűnése után a 2007 és 2013 közötti magyar abszorpció mértéke számottevően közelíthet a maximális 95 százalékos szinthez. Azért nem a 100 százalékhoz, mert a teljes támogatási keret 5 százalékát a 2017. március 31-i zárásig visszatartják. A magyar pénzfelhasználási ráta jelenleg 91,4 százalék körül van.
A BruxInfo forrásaink ugyanakkor azt is tudni vélik, hogy az aszfaltkifizetések felszabadítása nem jelenti azt, hogy sikerült volna eloszlatni a bizottságnak a 2014 és 2020 közötti magyar pénzfelhasználási rendszerrel kapcsolatos aggodalmait. A regionális politikai főigazgatóság folytatja a hazai irányító és ellenőrző rendszer értékeléséhez szükséges adatok gyűjtését, és a közbeszerzés terén beazonosított bizonyos gyakorlatokat is tovább vizsgálja.
Lázár szerdán Brüsszelbe megy
Szerdán Brüsszelben tárgyal Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter - aki ezt a múlt heti kormányinfón is megemlítette. A programjában a Bruxinfo szerint egyelőre egy Maros Sefcovicssal, az energiaunióért felelős bizottsági alelnökkel folytatandó megbeszélés szerepel. Corina Cretu regionális politikai biztos jelenleg Ecuadorban tartózkodik, így a magyar miniszter legfeljebb a regionális politikai főigazgatóval találkozhat.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve