Idén a 2020. évi alacsony bázishoz képest nagyjából 11 százalékkal többen, közel 102 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba Magyarországon, közülük 26 562-en jelölték meg az ELTE-t a megcélzott intézmények.
Ez azt jelenti, hogy minden negyedik felvételiző szeretné az ELTE-n folytatni tanulmányait. Első helyen 14.575 diák jelölte meg az ELTE-t, ami több mint hét százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest és a legmagasabb szám a hazai felsőoktatási intézmények között. Egyben az intézmény csaknem négy évszázados történetében is rekordnak számít. - derül ki az ELTE összesítéséből.
Az adatok alapján különösen nagy az érdeklődés az ELTE szombathelyi pszichológiai képzései iránt is. Az egyetemen belül a Gazdálkodástudományi Intézet már a harmadik helyen áll.
Az egyetemek rangsorában második helyen a Debreceni Egyetem áll .167 elsőhelyes jelentkezéssel, majd a Szegedi Tudományegyetem (7.038), a BGE (6.687) és a Pécsi Tudományegyetem (6.327) következik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve