A Fókusz Takarékszövetkezet keresetét első fokon tárgyalja a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. és az MKB Euroleasing Autólízing Zrt. keresetét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróságnak első és másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.
A Fővárosi Ítélőtáblához október 4-ig összesen 43 fellebbezett ügy érkezett. Ezek közül 12-ben a másodfokú eljárás már befejeződött, 5 esetben a fellebbező magyar állam visszavonta fellebbezését, 5 perben pedig a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú határozatát. A további ügyekben (3 ügy) a Fővárosi Ítélőtábla a tárgyalást felfüggesztette, illetve egy esetben Alkotmánybírósághoz fordult az alkalmazandó jogszabály egyes rendelkezései miatt azok alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése végett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve