A fideszes Kósa Lajos és Dancsó József indítványának minősített többséget igénylő részét 248 igen, 91 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A javaslatot csak a kormánypártok támogatták.
A törvénymódosítás előírja azt is, hogy a KT elnöke - aki jelenleg Kovács Árpád - az oktatást és a szerzői jogvédelem alá eső munkákat kivéve nem folytathat más kereső tevékenységet.
A nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset - ami 2011-ben 213 ezer forint volt - kilencszerese mellett a tanács elnöke a minisztereket megillető juttatásokra lesz jogosult.
Az elnöki illetmény és juttatások fedezetét az Országgyűlés Hivatalának költségvetésében kell megtervezni. Ugyanezt a fizetési összeget javasolta tavaly decemberben, amikor még Járai Zsigmond vezette a KT-t, a fideszes Rogán Antal, ám indítványát a Ház akkor - támogatva Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter annak ellentmondó módosító javaslatát - elvetette; így a stabilitási törvény eddig hatályos szövege azt mondta ki, hogy a KT tagjai feladatuk ellátásáért illetményre és egyéb juttatásra nem jogosultak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve