Az esti óráktól gyengül a csapadék intenzitása, illetve egyre több helyen eláll az eső, éjjel északnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. Kedden délkeleten lesz eleinte még sok a felhő, ott reggel kisebb eső is előfordulhat. Napközben a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék már nem valószínű.
Az északi, északkeleti szél nagy területen erős, a Dunántúlon, valamint estétől az északkeleti megyékben viharos lesz, kedden délutántól mérséklődik majd a légmozgás - idézi az előrejelzést az MTI.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul, a szélcsendes, gyengén felhős tájakon lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10 és 15 fok között várható.
Az Alpokban havazik
Európa keleti, északkeleti részén nagy kiterjedésű, stagnáló anticiklon és kifejezetten hideg légtömeg helyezkedik el. Alacsonyszintű felhőzettel borított, valamint derült tájak egyaránt előfordulnak, az anticiklon peremén néhol havazik.
A hőmérséklet napközben sem emelkedik 0, +6 fok fölé.
Magasnyomás határozza meg az időjárást az Ibériai-félsziget térségében is, ott azonban sok a napsütés, a csúcshőmérséklet 18 és 25, Dél-Spanyolországban 26 és 29 fok között alakul. Markáns ciklon frontfelhőzete vonul a Brit-szigetek tágabb környezetében, többfelé eső, záporeső alakul ki, szeles az idő.
Ciklon örvénylik Közép-Európa felett, ami a Kárpát-medencében és attól délre kiadós esőzést okoz, az Alpokban havazik, és többfelé viharos északnyugati szél fúj. Kedd estig a ciklon elhagyja a Kárpát-medencét, mindenütt megszűnik a csapadék, és mérséklődik a légmozgás.
Címlapkép forrása: Pixabay.com
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve