"Az Európai Bizottság felfüggesztette a kifizetéseket egy sor közúti építkezési projektnél összesen nyolc 2007 és 2013 között az európai regionális fejlesztési alapból és kohéziós alapból finanszírozott magyar programon belül. A kifizetések a közbeszerzési eljárások során alkalmazott diszkriminatív kiválasztási kritériumok miatt lettek felfüggesztve" - erősítette meg a BruxInfónak a 444.hu hírportál értesülését a regionális politikai biztos szóvivője.
Jakub Abramowicz hozzátette, hogy a felek között továbbra is folynak a tárgyalások a Bizottság által kért pénzügyi korrekcióról. Brüsszel korábbi, 25 százalékos pénzbüntetésre (a projektek uniós finanszírozását csökkentenék ennyivel) vonatkozó javaslatát elutasította a magyar kormány.
A felfüggesztést megelőzően a Bizottság előbb még 2013 decemberében megszakította az aszfaltkeverő ügyben a kifizetéseket (a hivatalos indok szerint a magyar szabályok diszkriminatívan csak egy 50 kilométeres körben telephellyel rendelkező beszállítóknak tették lehetővé az aszfalt szállítását az útépítésekhez). Miután a magyar hatóságok 2014. augusztus végén elutasították a Bizottság által ajánlott pénzügyi korrekciót, a testület ugyanaz év novemberében elindította a pénzügyi korrekciós eljárást, majd előzetesen felfüggesztette a szóban forgó kifizetéseket. A felfüggesztéssel most egy lépéssel továbbmentek az eljárásban.
A regionális politikai szóvivő szerint a közlekedési programon belül ezért jelenleg 573 millió euró kifizetés van felfüggesztve. Más programokra jelenleg nem lettek benyújtva az érintett szerződésekre vonatkozó kifizetési kérelmek.
Abramowicz hangsúlyozta, hogy az arányosság jegyében a Bizottság az adott programokon belül csak a szerződések (projektek) szintjén függesztette fel a kifizetéseket. Emlékeztetett rá, hogy ez a kifizetések felfüggesztésének lehető legalacsonyabb szintje és az érintett szerződésekről szóló listát a magyar hatóságok nyújtották be Brüsszelben. "Ennélfogva a Bizottság folytathatja a kifizetéseket a programok aszfaltügy által nem érintett részeiben, ahelyett, hogy egész prioritásokat vagy akár programokat sújtana a kifizetések felfügge4sztésével" - szögezte le a regionális politikai szóvivő.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve