A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint az észak-alföldi régióban a nyugdíjas, illetve a nagycsaládos természetes személyek július 4-én, 13:00-ig nyújthattak be pályázatot. A nagy érdeklődésre való tekintettel, az eredeti terveknek megfelelően a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban július 6-án 8:00 órától. Az érdeklődők 8 és 10 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el - írja az NFM.
A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges.
Kapcsolódó
"Csak" 500 millió forint a keret
Az ütemterv szerint a dél-alföldi régióban a benyújtási időszak kezdete július 11-e, az észak-magyarországi régióban július 12-e, a nyugat-dunántúliban július 18-a, a dél-dunántúliban július 19-e, a közép-dunántúliban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a.A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia-felhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, mindez nagymértékben hozzájárul a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez - véli az NFM.
A 2014 szeptemberében indult program eddig közel 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve