A Magyar Nemzet hétfőn arról ír, hogy lassan négy éve húzódik az átfogó KRESZ-módosítás befejezése, Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből.
A KRESZ áttekintése régóta tart, és még akár egy-másfél év is eltelhet, mire a szabályok módosulnak. A KRESZ módosítására vonatkozó javaslatokról folyamatosan egyeztetnek az érintett minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel - mondta Kiss Anita.
Kapcsolódó
Az NFM sajtófőnöke a jelenleg napirenden lévő javaslatok között említette, hogy a környezetkímélő elektromos autók elterjedését segítenék, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. Az autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést, szó van a sebességhatárok emeléséről azokon az utakon, ahol minden körülmény ezt megengedi, például jó minőségű az út, kevés baleset történik, ott a személyautók és teherautók is magasabb sebességgel mehetnének, annak mértéke az egyeztetésektől is függ.
Az ORFK a délelőtt folyamán a honlapján közzétett közleményében valótlanságnak nevezte, hogy a szervezet szóvivője bármikor is erről nyilatkozott volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve