A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében megvalósuló fejlesztéseket. A Magyar Közlöny keddi számában közzétett kormányrendelet szerint a beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági eljárásokat, amelyek a beruházások megvalósításához és használatbavételéhez szükségesek.
A rendeletben felsorolt beruházásokkal összefüggésben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni; nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. Emellett az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az ügyben eljáró hatóság határozatának meghozataláig felhasználható előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal a feltétellel, hogy a közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
A rendelet vonatkozik a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében megvalósuló beruházásokra, továbbá a Rodostó turistaház felújítására Badacsonytördemicen, a Gaja-völgyi turistaházak felújítására Balinkán, a Hidegkúti kulcsosház felújítására Gyöngyöspatán és a Lajos-forrási menedékház felújítására Szentendrén, illetve a Galyatetői síház felújítására Mátraszentimrén.
Ugyancsak a keddi Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat is, amely szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Téry Ödön program keretében felújítandó ingatlanokra egységes vagyonkezelési rendszert alakítsanak ki, amelyben az érintett ingatlanok felújítás céljából a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe, majd a felújítást követően - a vonatkozó jogszabályi feltételek teljesülése esetén - a Magyar Természetjáró Szövetség hasznosításába kerülnek.
A kormány 2014 márciusában határozott a program elindításáról. Ez év végéig országszerte legkevesebb 30 turistaszálló és menedékház újulhat meg. Az a cél, hogy 50 ezer lépésenként, vagyis 30 kilométerenként találjanak a kirándulók olyan létesítményeket, amelyekben olcsón, jó színvonalú szálláshoz jutnak - írja a program honlapja.
Hozzátéve: 2014-ben összesen 750 millió, 2015-ben pedig 1,25 milliárd forintot fordít a programra a kormány. A múlt év tavaszára már megújult a kéktúra útvonalának egy több mint 100 kilométeres szakasza a Budapest környéki hegyekben, valamint a Som-hegyi turistaház és a Király-kúti kőház modernizálása is megtörtént már. Elindultak a fejlesztések a Bükkben, a Zempléni-hegységben, és a Debrecentől keletre fekvő Erdőspusztákon is - olvasható a honlapon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve