A portál közleménye szerint az összes kgfb-kötésnek idén már mintegy háromnegyedét teszik ki az évközi szerződések, melyek 73 százalékát öt biztosító, a K&H, az Union, az Aegon, az Uniqa és a Köbe szerezte meg. Közülük a K&H és az Union a tavaly év végi kampányban is az élen szerepelt, a másik három főként az évközi időszakra koncentrál.
Évközben az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulója miatt. Míg az összes szerződés 61 százalékát kitevő azonnali kötések átlagosan 43 300 forinton születtek, a 39 százalékot adó évfordulós kötések esetében átlagosan 29 200 forintért szerződtek az autósok. (Nem fizet a biztosító, ha nem tudod igazolni, hogy tied az autó.)
A közlemény idézi Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját, aki elmondta: "már évek óta tart a díjkorrekció a kötelező biztosítások piacán, ahol a növekvő gépjárműforgalom miatt a biztosítóknak egyre több baleseti kárt kell rendezniük. Ezen belül is különösen a személyi sérülésekhez kapcsolódó kártérítések átlagos összege ugrott meg az elmúlt időszakban." A szakember szerint egyelőre a hazai kgfb-díjak még régiós összehasonlításban is a legolcsóbbak között szerepelnek.
Az éves díjak emelkedése is szerepet játszhat abban, hogy a tavalyi 22 százalék helyett idén az autósok 33 százaléka választotta a negyedéves díjfizetést. Az egyösszegű befizetésre továbbra is kedvezmény jár, ezért az év közben szerződők 60 százaléka emellett a fizetés mellett dönt.
Bár korábban a befizetés első számú igazolása volt a sárga csekk feladóvevénye, mára az autósok többsége már elszokott ettől a fizetési módtól, amelyet az első negyedévben 45 százalékuk használt. A szerződők 55 százaléka átutalással, illetve bankkártyájáról vagy inkasszóval rendezi a kötelező díját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve