Rosszul lett egy repülőgép személyzete, ezért törölték az Air France kedd reggeli, Budapestről Párizsba tartó járatát. A gép már a kifutópályán állt, amikor a döntés megszületett a törlésről - írta a privatkopo.hu. A lap szerint egy légiutas-kísérő össze is esett. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján csak az szerepel, hogy a járatot törölték, de az okról nem számoltak be - olvasható az Inforadio.hu-n.
Az Indexnek egy utas számolt be a történtekről. A menetrend szerint 6:25-kor induló gépre rendben becsekkoltak az utasok, de a gép nem száll fel, majd nem sokkal később a kapitány bejelentette, hogy az egyik stewardess rosszul lett. Rövidesen egy másik is így járt, ezért megkértek mindenkit, hogy szálljanak le.
Kapcsolódó
Az olvasó szerint később azt mondták nekik, hogy a gépen túlnyomás alakult ki, ezért történtek a rosszullétek. Így a gép utasok nélkül tér vissza Párizsba. Az utasoknak ugyanakkor nem voltak panaszaik. A légitársaság az utasoknak vagy jegyet foglalt a legközelebbi járatra, vagy visszatérítette a jegyárakat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve