Az Abroncs Kereskedőház Kft. (AKH) szervizeinél az elmúlt hetek forgalmában éves alapon 50-60 százalékos visszaesést tapasztaltak - írja a Világgazdaság, amelynek Pollák Péter vezérigazgató-helyettese azt mondta, még nem kezdődött meg az általában márciustól májusig tartó tavaszi cseredömping.
Az egyik oka a késlekedésnek a kijárási korlátozás és a járványhelyzet, de a márciusi hideg időjárás sem kedvezett az autósok átállásának. A szervizek egyébként a koronavírus miatt fokozottan figyelnek a higiéniára, például csak ügyfelek állhatnak be a műhelyekbe, a szerelők nem szállhatnak be az autókba, egyszerre legfeljebb hárman tartózkodhatnak az ügyféltérben, de a bankkártyaterminálokat is folyamatosan fertőtlenítik.
A cég azt tapasztalja, hogy a kijárási korlátozások miatt az emberek az autóikat sem igazán használják, a gumicsere mellett a műszaki vizsgákat is halasztják. Ladányi László, a Varázs Garázs ügyvezetője és tulajdonosa azt mondta lapnak, hogy a tavaly tavaszi forgalomhoz képest az elmúlt hetekben 80-90 százalékos volt a visszaesés. Azt tapasztalják, hogy szinte csak sürgősségi javításokkal jönnek az autótulajdonosok.ű
A téligumik nyári használata, ha nem is balesetveszélyes, de az abroncsok sokkal gyorsabban mennek tönkre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve