Az Orbán-kormánynak újabb több százmilliárdos uniós forrás befagyasztásával kell szembenéznie, ha nem változtat a 2014-2020-as EU-s támogatások pályázati feltételein - írja a Magyar Nemzet. A vita tárgya ugyanaz, mint a 2007-2013-as ciklusban: környezet védelmére hivatkozva előírják az aszfaltkeverő telepek távolságát az építkezéstől, ami eldönti a cégek közötti versenyt.
Alacsony környezetterhelés címszóval a pontok ötöde szerezhető meg a tenderen, míg az ár csupán 50 százalékkal, a foglalkoztatás pedig 30 százalékkal szerepel. Ha valóban az környezetvédelem lenne a cél, akkor nem csupán az aszfalt szállításának távolságával mérnék ezt, hanem föld vagy a kő fuvarozásával is, mert ezek az alapanyagok is teherautókkal érkeznek az útépítések helyszínére.
A napilap idézi a BruxInfo értesülését, miszerint az aszfaltkeverő ügye miatt 2013-ban elzárt pénzcsapot az előző uniós támogatási ciklusra vonatkozóan kinyitják. Így 176-215 milliárd forint kifizetése megindulhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve