A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első, három fővárosi és kilenc vidéki sportpark-beruházást (a helyszínekről nem szól a jogszabály) kormányzati magasépítési beruházásnak minősít. Erre a Beruházási Ügynökség 790 millió forintot fordíthat.
Az országos turistaút-hálózat mentén elhelyezkedő turisztikai szállások felújítására és fejlesztésére majdnem 1,6 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. Ebből az idei költségvetést 430 millió forint terheli, a nagyobb összeget a jövő évi büdzsé finanszírozza. A Bükki Csillagda megvalósítására idén 716 millió, jövőre pedig 285 millió forint fordítható.
Kapcsolódó
Döntött a kormány a Kiskörei Vízerőmű környezetének turisztikai és sportcélú fejlesztéséről is. Ez Kisköre, Abádszalók és Tiszabura külterületeit érinti. A fejlesztés előkészítője és megvalósítója a Beruházási Ügynökség, de be kell vonnia a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget is. Az előkészítésre - amelyet a jövő év utolsó napjáig kell befejezni - 223 millió forint fordítható.
Kárpátalja kétféle támogatásban részesült. A régió oktatási, kulturális és szociális intézményeinek felújításait, korszerűsítéseit célzó nemzetközi fejlesztési célú program javára 300 millió forintot hagyott jóvá a kormány. A koronavírus járvány elleni védekezést és a térséget sújtó árvízkár helyreállítását elősegítő programra pedig 450 millió forint fordítható. Mindkét tétel az idei költségvetést terheli.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve