Csányi Sándor a Prima Primissima jelölteket bejelentő budapesti sajtótájékoztatót követően nyilatkozott. A Fővárosi Törvényszék augusztus végén különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit. Csányi Sándor jelezte: ezek a formai okok nem voltak pontosan meghatározva, ami álláspontja szerint szintén tisztességtelen volt.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: az OTP Bank a perrel érintett teljes szerződésállományáról, körülbelül 120-130 ezer szerződésről próbálja majd bebizonyítani a Fővárosi Törvényszéken, hogy az abban foglalt feltételek tisztességesek voltak.
Kapcsolódó
Csányi Sándor arra a kérdésre, hogy mit vár az OTP kontra magyar állam devizahiteles tárgyalásokon az eddigi törvényszéki döntések tükrében, kifejtette: az OTP a mindenkori jogszabályoknak megfelelően járt el, és ha e szerint vizsgálják a bank és az ügyfelek között kötött szerződéseket, akkor "nem találhatnak kifogást".
Más kérdés, hogy a Kúria döntése olyan feltételeket támasztott utólag ezekkel a szerződésekkel szemben, amelyek korábban nem voltak ismertek, ennek következtében pedig nem is voltak betarthatóak - fűzte hozzá. Csányi Sándor szerint tisztességtelen utólag előírni olyan feltételeknek való megfelelést, amelyek korábban nem voltak ismertek.
Csányi Sándor elmondta, hogy kereseti kérelmükben javasolták a Fővárosi Törvényszéknek, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához, sőt ha az OTP számára kedvezőtlen ítélet születik, "akkor mi magunk is próbálunk ezekhez a fórumokhoz fordulni".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve