A Vidékfejlesztési Minisztérium sajnálattal értesült arról, hogy a PSZÁF által kijelölt hitelintézeti felszámoló nem képes megóvni a Gyulai Húskombinát munkavállalóinak érdekeit - írta közleményében a szaktárca. Állításuk szerint határozottan kiállnak amellett, hogy jelen esetben a VM elképzeléseivel ellentmondó folyamat zajlik a Gyulai Húskombinát felszámolásánál. A szaktárca mindvégig azon dolgozott, hogy megmentse a húskombinátot és dolgozóit.
A Vidékfejlesztési Minisztérium továbbra is nyitott és a jogszabályi kereteken belül segíteni kíván a Gyulai Húskombinát dolgozóiknak. Ezért Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felkérte Budai Gyula államtitkárt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a PSZÁF vezetésével. A tárca azt hangsúlyozta közleményében, hogy szerinte a csődhelyzetet a tulajdonosok és a jelenlegi menedzsment idézte elő.
Az egyelőre nem világos, hogy mit olyat tudna tenni a VM parlamenti államtitkára, amire eddig nem volt lehetősége a minisztériumnak, mivel a húsfeldolgozó többször is kérte, hogy lehetőség szerint segítsen rajta a kormány. Érdemi, a cég talpon maradásával végződő lépésre nem került sor, és Budai is kihátrált már egyszer a húskombinát megmentésével járó feladatok alól a nyáron.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve