A lap szerdai számában elmondta, ebből kétszázmilliárd a Vidékfejlesztési programhoz kötődik, a mikro- és a kisvállalkozások fejlesztéseit segítheti, illetve azon mezőgazdasági termelőket, akik az élelmiszeriparba kívánnak befektetni. Százmilliárd forintnyi Ginop-forrásra pedig a közepes méretű élelmiszeripari cégek pályázhatnak. Az elnyerhető források ötven százaléka vissza nem térítendő támogatás.
A pályázatok már megnyíltak, a döntések még nem születtek meg. Éder Tamás hangsúlyozta: a források megnyílása részben a NAK lobbitevékenységének köszönhető. Ugyanez vonatkozik az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentési folyamatára, 2014-től több termék áfája is mérséklődött.
A NAK alelnöke szerint a kamara és a nemzetgazdasági tárca munkacsoportja várhatóan még ebben a hónapban összeül, hogy áttekintse, mely élelmiszerek áfája milyen ütemezésben csökkenhet a jövőben a költségvetés teherbíró képességének a tükrében- írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve