A szövetkezet a perben az általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte. Az ítéltet nem jogerős, ellene 8 napon belül lehet fellebbezni az ítélőtáblánál. A bíróság egyben elutasította a felperes indítványát arról, hogy - a pert felfüggesztve - a törvényszék az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz forduljon.
A Lakiteleki Takarékszövetkezet üzletszabályzatának a vizsgálatakor abból indult ki a bíróság, hogy az abban szereplő - a kamat, a költségek és díjak egyoldalú módosítását lehetővé tevő - szabályok egy időpontban sem feleltek meg a feltételek tisztességtelenségét vélelmező törvény szabályainak.
Kapcsolódó
Ha a törvényben szereplő hét követelmény közül akár csak egynek nem felel meg az egyoldalú módosítást lehetővé tevő kikötés, az már tisztességtelennek minősül és így nem dönthető meg a törvényi vélelem.
A bíróság ebben az ügyben is az átláthatóságot vizsgálta először. Az üzletszabályzat faltételei közül a törvényszék szerint egy olyan sem akadt, amelynek a változása esetén az ügyfél kalkulálni tudta volna a kamat - illetve a díj vagy költség - emelkedését, végső soron pedig azt, hogy miképpen változik a havi törlesztő részlete. A nem átlátható változók között szerepelt a refinanszírozási kamatláb, illetve a forrásköltség változás is.
A takarékszövetkezet szabályzata hiába vette át az egyoldalú szerződésmódosításról szóló kormányrendelet szövegét, azt nem töltötte meg tartalommal, így a szabályzat nem lett átlátható - indokolta elutasító határozatát a bíróság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve