A hétfői Közbeszerzési Értesítőben közzé tett eredmény szerint az EIB hitelből 2015-re finanszírozandó projektek összértéke 31,4 milliárd forint volt. Ebből a pálya felújítását jelentő vasúti közlekedés-fejlesztési beruházások egyedi projektjei 1 - 2,5 milliárd forintot tettek ki.
A szakértői jelentés alapjául a MÁV Zrt. által elkészített pályaműködtetői stratégia, a Nemzeti Közlekedési Stratégia és az Országos Vasútfejlesztési Koncepció szolgál. A jelentésnek ki kell terjednie - egyebek mellett - Magyarországon a vasúti szektor működését meghatározó szabályozási keretekre és az EU szabályoknak való megfelelőség bemutatására, a 2019-es piacnyitásra, az ingatlanvagyon előzetes értékelésére, a közszolgáltatási szerződések "bonus-malus" rendszerére továbbá a
MÁV Zrt. infrastruktúra szolgáltatásának helyzetelemzésére is.
A munka eredetileg becsült ellenértéke 150 millió forint volt, a KPMG 148,4 milliért vállalta azt. Miután a másik ajánlattevő, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. ajánlatát a MÁV Zrt. érvénytelennek nyilvánította, nem volt jelentősége annak, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat lett a nyertes. Az értékelésnél amúgy is túlsúlyos volt az ár.
Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntését március 17-én hozta meg, de az csak most került publikálásra. A munkát 180 nap alatt kell elvégeznie a nyertesnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve