A konszern szintű, adózás és kisebbségi részesedések levonása utáni eredmény 701 millió euró volt, ami 13,9 százalékkal haladta meg a tavaly első félévit. Az egy részvényre jutó nyereség a 2011 első félévi 2,65 euróról 3,09 euróra emelkedett. A bankcsoport egy százalékponttal, 10,1 százalékra tovább emelte Tier 1 tőkemutatóját a félév során.
A nem teljesítő hitelek aránya a tavalyi év végéhez képest 1,1 százalékponttal, 9,8 százalékra emelkedett. Ebből 478 millió euró esett a lengyel Polbankra konszolidációjának időpontjában. A mutatót emellett egyes nagyvállalati ügyfelek elmaradó teljesítései, valamint Magyarországon a lakossági szegmens is rontotta - írta az RBI.
A második negyedév adózott eredménye 160 millió euró volt az első negyedévi 574 millió után. Az üzemi eredmény 2,2 százalékkal jobb volt, mint az első negyedben és 554 millió eurót tett ki.
A 2012-es első félév kamatbevétele 1,7 millió euróval (3,6 százalékkal) maradt el az előző év azonos időszakától.
A bankcsoport az euróövezeti gazdasági helyzet alakulását figyelembe véve, és a sajáttőke erősítése érdekében tett lépések fényében elégedett az eredménnyel. Az idei első félévben zárult le a lengyel Polbank akvizíciója, amit összességében a diverzifikációra építő üzleti modellje sikereként értékelt a bankcsoport.
Az év további részében stabil üzleti kilátásokkal és a nem fizető hitelek enyhe mértékű növekedésével számol a Raiffeisen.
A piacok alakulásának függvényében a bank továbbra is lehetségesnek tart egy tőkeemelést.
A bankadók Ausztriában, valamint Közép- és Kelet-Európa többi részén éves szinten várhatóan 190 millió euróval terhelik a bankcsoport eredményét. Ebből 100 millió eurós hatás Ausztriában, 40 millió Magyarországon keletkezik az RBI várakozásai szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve