A korábbi pályázatokkal szemben ma már nem írják elő az útépítési tendereken, hogy a kivitelező rendelkezzen a munka közelében fix telepítésű aszfaltkeverő teleppel - idézi a Miniszterelnökség tájékoztatóját a Világgazdaság. Brüsszel 500 milliárd forintnyi támogatást függesztett fel amiatt, hogy ezt korábban előírták, amivel korlátozták azoknak a cégeknek a körét, amelyek versenybe szállhattak a megbízásért.
Az ajánlattevő immáron mobil - azaz csak az építkezés idejére felépített - telephellyel is teljesítheti azt az elvárást, hogy az útépítéshez kellően közel legyen aszfalt-előállító helye. Csak azt kell megadnia, hogy pontosan honnan fogja beszerezni a nyersanyagot ahhoz, hogy teljesítse az árral és a környezetvédelemmel kapcsolatos ígéreteit.
A kérdés az, hogy a változtatás ellenére Brüsszel miért nem oldotta fel a támogatás felfüggesztéséről szóló döntését?
Ahhoz, hogy teljesítse a minimális környezetterheléssel kapcsolatos vállalását, a jelentkezőnek pontosan tudnia kell, hogy honnan, azaz hány kilométerről fogja az építkezéshez szállítani az aszfaltot. Ehhez vagy fix teleppel kell rendelkeznie, vagy legkésőbb a szerződéskötés idejére fel kell építenie az adott helyen egy mobilkeverőt. Ezzel eddig nem is lehet gond.
Itt jön azonban a trükk: az ajánlattétel és a szerződéskötés időpontja között nincs annyi idő, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy az ajánlattevő megkapja az engedélyt egy mobil aszfaltkeverő telep létesítésére. Brüsszelben kíváncsiak arra, hogy Budapesten mint mond erről a matek, míg Budapesten az új pályázati rend betűjére hivatkozva a támogatások tiltásának megszüntetését várják.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve