A várható GDP-növekedéssel kapcsolatos adat rontására egy nappal azután került sor, hogy a müncheni ifo gazdaságkutató intézet kedden közzétett kimutatása szerint a vártnál nagyobb mértékben gyengült az üzleti hangulat Németországban áprilisban a gazdasági teljesítmény növekedésének a lassulása és a kilátások romlása miatt.
Peter Altmaier német gazdasági miniszter szerdán az ifo mutató kapcsán azt mondta, hogy bár az index már az ötödik egymást követő hónapban romlott, ezzel együtt is magas maradt. A német gazdaság összességében jól teljesít, a feldolgozóiparnak például igen nagy a rendelésállománya.
A német gazdasági miniszter arról is beszélt, hogy 2019-ben 1 millióval több embernek lesz munkahelye, mint 2017-ben volt, a munkanélküliség eközben rekordalacsonyra csökken. A több munkahely mellett nőnek a bérek is, ami így összességében a lakossági kereslet további bővülését eredményezi - mondta a miniszter, aki szerint a vállalati beruházások dinamikusan nőnek a következő időszakban is.
Peter Altmaier szerint a külkereskedelem várhatóan csak mérsékelten járul majd hozzá a német gazdasági növekedéshez. A miniszter egyben aggodalmának adott hangot a nemzetközi kereskedelem területén bekövetkezett legutóbbi fejleményekkel kapcsolatban.
Angela Merkel német kancellár néhány nap múlva esedékes washingtoni útja előtt Peter Altmaier hangsúlyozta, hogy "konszenzusos megoldást kell találni a kereskedelmi konfliktusokra".
Donald Trump amerikai elnök május 1-ig adott haladékot az Európai Uniónak arra, hogy megállapodásra jusson az Egyesült Államokkal az alumínium és az acél exportjáról - írta az MTI.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve