A konjunktúracsomag sarokpontjai a liberalizálás, a verseny ösztönzése, a kutatás-fejlesztés támogatása és a mélyreható munkapiaci reform. Emellett a dél-olaszországi növekedés kiemelt ösztönzése, valamint az infrastruktúra fejlesztése is hangsúlyosan szerepel Monti csomagjában.
A kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén elmondta: a konkrét intézkedések között az adócsalás elleni fokozott harc is szerepel. Ennek kapcsán csökkentik a készpénzforgalmat, csak az 1000 euró alatti összegeket lehet a jövőben készpénzként kifizetni. Emellett a fiatalok és a nők munkába állását adókedvezményekkel igyekeznek ösztönözni, és a kormány szeretne nagyobb munkahelyi biztonságot.
Kapcsolódó
A kormányfő a csomag ismertetésén túl hangsúlyozta, hogy nem szabad túlértékelni az olasz adósság megnövekedett kamatait, de a pénzügyi turbulencia Olaszország számára még nem ért véget. Mint mondta, országa erősen dolgozik azon, hogy Európa számára erősebb költségvetési fegyelmet tudjon felmutatni.
A kormányfő szerint Olaszország nagy átalakuláson megy át, és maga mögött hagyja a válságot. Ennek kapcsán kormánya számára bátorítónak nevezte a sikeres szerdai és csütörtöki állampapír-kibocsátást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve