Róma és London "nézete nem egyezik mindig teljesen, de közös pontokat is mutat például abban, hogy az Európai Unió 2014-20 közötti költségvetésének a növekedést és a versenyképesség növelését kell céloznia" - mondta Mario Monti a brit kollégájával tartott sajtótájékoztatón. Bejelentették, hogy közösen sürgetik Herman van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét és Jose Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy a június végi EU-csúcson a közös európai piacról hozott döntések minél előbb megvalósuljanak.
Az olasz kormányfő reményét fejezte ki, hogy az egységes európai bankfelügyeleti rendszer jogi kerete még az év vége előtt megszületik. Cameron igent mondott a bankunióra azzal a feltétellel, hogy az nem korlátozza a pénzügyi szolgáltatásokat. Ugyanakkor nemet mondott az európai költségvetés megemelésére. Ehelyett az EU-kiadások ellenőrzésének szigorítását szorgalmazta hangsúlyozva, hogy "Európának meg kell tanulnia saját eszközeivel élni". Monti szerint az európai költségvetés jelentős csökkentése "nem hatékony megoldás".
Monti kijelentette, Olaszországnak nincsen szándékában elhagyni az euróövezetet, Cameron pedig úgy reagált, Londonnak esze ágában sincsen lemondani saját valutájáról.
Monti és Cameron hangsúlyozta, hogy teljes politikai és gazdasági támogatásukról biztosítják a szíriai ellenzéket.
Az olasz kormányfő köszönetet mondott az EU-nak a földrengés sújtotta Emilia Romagnának szánt 670 millió eurós újjáépítési segítségért, amelyre egyébként Nagy Britannia nemmel szavazott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve