A vezér Vlagyivosztokba tart, ahol csütörtökön fogadja őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ez lesz a két vezető első találkozója - írta az MTI.
A határátlépést és az ünnepélyes fogadtatást követően Kim Haszan határközségben ellátogatott az orosz-észak-koreai barátság házába. A létesítményt 1986-ban hozták létre, a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. A házat felkereste a távol-keleti kommunista ország második vezetője, a néhai Kim Dzsong Il, Kim apja.
Kapcsolódó
Kimet Haszanban Alekszandr Kozlov, a Távol-Kelet és a sarkvidék fejlesztéséért felelős miniszter, illetve Oleg Kozsemjako, a Tengermelléki terület kormányzója fogadta.
Sajtójelentések szerint a húga és a limuzinja - amelyhez hozzá kellett igazítani a vlagyivosztoki pályaudvar felhajtóját - már a helyszínen várja Kimet. A két vezető csütörtöki hivatalos találkozójának helyszíne várhatóan a Russzkij szigeten található Távol-Keleti Szövetségi Egyetem lesz.
A legutóbbi orosz-észak-koreai csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető részvételével. Putyin, aki 2000-ben járt Phenjanban, 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi észak-koreai vezető apját.
Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról. Rendszerének a Szovjetunió általi elismerését követően Kim Ir Szen - a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja - első külföldi útja Moszkvába vezetett.
Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója kedden azt mondta, hogy a vlagyivosztoki tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget "nukleáris problémájának" békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása áll majd. Megjegyezte: noha a Hanoiban februárban megtartott második amerikai-észak-koreai csúcs nem hozott látható eredményt, a felek továbbra is a párbeszéd folytatása iránti készségüket hangoztatják. Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva hozzá kíván járulni a pozitív tendenciák megerősítéséhez, és más országokkal együttműködve azon kíván munkálkodni, hogy létrejöjjenek a feltételei a Koreai-félsziget problémája rendezéséről szóló komoly megállapodások megkötésének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve